Népszerű popsztár, médiaszemélyiség, reszelős hangú színész-komikus – íme a „regionális Magyar Péterek”

Nyitókép: Andrej Babiš eddig a legsikeresebb kívülálló politikus a térségünkben.
Fotó: AFP/Michal Cizek

Van egy virtigli kelet- és közép-európai politikai jelenség, amely Magyarországot kifejezetten későn, jelesül idén érte el Magyar Péter és a Tisztelet és Szabadság (Tisza) Párt képében. A régiónk hozzánk hasonló társadalmi berendezkedésű országaiban szinte mindenhol ismert jelenség nagy vonalakban annyiban áll, hogy hirtelen jelentkezik valaki az elit valamely részéből – a politikától többé-kevésbé független gazdasági vagy a popkulturális elitből –, s új ajánlatával felforgatja a betokosodott struktúrát.

A jelenség régiónkban először Csehországban ütötte fel a fejét. Az első és mindmáig egyetlen sikeres „regionális Magyar Péter” Andrej Babiš volt, akit Magyar Péterénél azért jóval impozánsabb üzleti karrier után választottak miniszterelnök-helyettessé. Őt Ukrajnában az egy tévésorozatban ukrán elnököt játszó, 2019-ben aztán ténylegesen ukrán elnökké választott Volodimir Zelenszkij követte, majd 2020-ban Szlovákiában került hatalomra a kívülről érkező, az elitet ostorozó Igor Matovič. Ugyanabban az évben változtatta meg a horvát pártstruktúrát Miroslav Škoro zenész, a lengyelt pedig Szymon Hołownia médiaszemélyiség. Bulgáriában 2021-ben következett Szlavi Trifonov popsztár. A kelet- és közép-európai átrendeződések sorát 2022-ben Szlovéniában választási győzelemmel zárta Robert Golob üzletember. Egészen 2024-ig, amikor is a júniusi önkormányzati és EP-választással a magyarországi politikai erősorrend, ezen belül is elsősorban az ellenzék gyökeres megváltozása várható.

Andrej Babišt távolról nézve lehet politikától független, sikeres üzletembernek látni, de valójában sokkal inkább klasszikus posztkommunista üzleti karrier az övé. A pozsonyi születésű, Párizsban és Genfben tanult külkereskedő az 1970-es évek végétől a magyar Chemolimpex csehszlovák megfelelőjénél, a Petrimex vegyipari külkereskedőnél dolgozott, amelyből 1993-ban szemfülesen, máig nem tisztázott forrású svájci tőkével kiprivatizálta az Agrofert nevű agrár-leányvállalatot. Ezt sikerült aztán Csehország egyik legnagyobb cégévé fejlesztenie, melynek azóta a mezőgazdaságon kívül az élelmiszeriparban, a vegyiparban, a műtrágyagyártásban, az építőiparban, a logisztikában és a médiában is vannak érdekeltségei. Bár Babiš vagyona nagyon is visszavezethető az 1990-es évek kelet–közép-európai privatizációjának zavaros idejére, ő nem kente össze magát a váltakozva kormányzó polgáriak és szociáldemokraták rendszeres miniszterelnök-buktatásokhoz vezető zűrös ügyeivel. Így 2011-ben sikerrel alapíthatta meg a rendszerszintű korrupció ellen küzdő pártját, az Elégedetlen Állampolgárok Akcióját (ANO), melyre aztán a nagy pártok klientúrarendszerével elégedetlen csehek szép számban szavaztak is.

Amerikai tanácsadóik segítségével 2013-ban Babišék 18,66 százalékos eredménnyel a második legnagyobb erő lettek, a pártelnök pedig a szociáldemokraták, a kereszténydemokraták és az ANO kormányában nagy hatalmú és fontos reformokat bevezető pénzügyminiszter, illetve miniszterelnök-helyettes volt 2014 és 2017 között. Miután pedig Babiš a 2010-es évek közepének Európáját meghatározó politikai kérdésben, a migráció ügyében eltalálta a helyes választ, 2017-ben már szűk 30 százalékkal megnyerte a választást, és miniszterelnök lett. 2021-ben azonban utolérte a sikeres, kompetens, népszerű és kormányképes populisták átka: 27,13 százalékos eredménye ellenére senki nem akarta kormányra segíteni. Ellenzékbe szorult, de betonstabil 33 százalékos népszerűségével továbbra is őrzi első helyét a pártok népszerűségi rangsorában – így ő, az „eredeti” eleddig a legsikeresebb is a közép-európai Magyar Péterek hosszú sorában.

A siker persze sokféleképpen definiálható – ha elsődleges fokmérőjévé a hatalmon maradást tesszük meg, akkor a kelet- és közép-európai elitváltók egyetlen máig hatalmon lévő képviselője, Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a legsikeresebb. Igaz, ő leginkább azért van továbbra is hatalmon, mert a háború 2022-es kitörte megóvta attól, hogy az akkor már tapintható népszerűtlensége és kormányzásának mérsékelt sikerei a leváltásához vezessenek. A dél-ukrajnai Krivoj Rogban (ma Krivij Rih) orosz ajkú zsidó családba született Zelenszkij a legnagyobb presztízsű, 1961 óta futó orosz televíziós humoristaversenyen, a KVN-en (a rövidítés a viccesek és találékonyak klubja elnevezést takarja) szerzett nevet 1997-ben, amikor csapatával győzött. Majd Kvartal-95 néven humoristatársulatot alapított, s 2003-ban kezdett el az ukrán 1+1 tévének sorozatot gyártani – köztük A nép szolgáját, melyben egy hirtelen jövő népszerűség hullámán 

A szintén A Nép Szolgája nevű pártját 2018-ban jegyeztette be, s a virtuális térben, a hagyományos sajtó szinte teljes kizárásával zajló kampányával, establishment- és korrupció­ellenes, valamint békepárti üzeneteket megfogalmazva 74,96 százalékos, kiütéses győzelmet ért el Petro Porosenkóval szemben a 2019-es elnökválasztáson – néhány nacionalista nyugatukrán, illetve erősen orosz ajkú keleti oblaszty kivételével mindenhol rá szavaztak a legtöbben –, majd ugyanabban az évben Ukrajna történetében először abszolút többséget is szerzett a parlamentben. Onnan viszont már lefelé vezetett az út: párton belüli veszekedések miatt miniszterelnököt kellett cserélnie, s mind az ország oligarchamentesítésében, mind a kelet-ukrajnai orosz–ukrán csatározások lejjebb csavarásában igen mérsékelt eredményeket sikerült elérnie 2022-ig. A háború aztán politikai értelemben hibernálta Zelenszkijt – s a helyzet rendeződéséig nem tudjuk meg, hogy békés, demokratikus körülmények között is tartósan működőképes lesz-e Magyar Péter ukrán kiadása.

Hogy a szlovák verzió nem működött, azt viszont már egyértelműen tudjuk. A plagizált szakdolgozattal menedzsmentdiplomát szerző, térségi médiavállalkozóként működő Igor Matovič 2010-ben alapított korrupcióellenes pártja, az Egyszerű Emberek és Független Személyiségek (OĽaNO) 2020-ban, a Ján Kuciak-gyilkosság és a ficói maffiakormányzás totális bukásának idején kapott egy esélyt a választóktól. Élete harmadik választásán Matovič 25 százalékot kapott, és kormányra került – hogy aztán folyamatos koalíciós belharcokkal és kudarcos gazdaságpolitikával játssza el esélyét. Ma Matovič végtelenül népszerűtlen, koalíciós partnerként senki nem tart igényt rá, s egyfajta Hadházy Ákosba oltott Jakab Péterként harsány antikorrupciós performanszokkal terelgeti 6 százalékos, olvadozó választói bázisát.

Hasonlóan mérsékelt siker koronázta a horvátországi próbálkozást. Miroslav Škoro népszerű tambuaművész, az örökbecsű Ne dirajte mi ravnicu szerzője, tehetségkutató műsorok zsűritagja és a legnagyobb horvát zenekiadó elnöke a ma kormányzó Horvát Demokrata Unióban tett rövid kitérőt követően, 2019-ben beszállt az elnökválasztási versenybe, és elkezdte megképezni a horvát politikából eleddig hiányzó, az Európai Néppárton túli jobboldalt. Az elnökválasztási antré 24,75 százalékos első fordulós eredménnyel kiválóan sikerült. Ugyanez mondható el 2021-es második személyes politikai vállalkozásáról, a zágrábi polgármester-választásról, ahol 34 százalékot kapott. Pártja, a Haza Mozgalom azonban messze nem teljesített ilyen jól: 2020-ban 10,89 százalékkal jutott be a törvényhozásba, Škoro pedig 2021-ben egy párton belüli nézeteltérés miatt kiszállt a politikából. Az idei választáson már nélküle induló expártja viszont szinte ugyanezt az eredményt hozta, így ha saját céljait nem érte is el, a kormánypárttól jobbra álló, stabil politikai erő megteremtésére bizonyosan képes volt.

A 2020-as év tartósan legsikeresebb politikai innovációja minden valószínűség szerint Szymon Hołownia színre lépése volt Lengyelországban. A tapasztalt, sokszorosan díjazott újságíró és publicista a brit Got Talent tehetségkutató műsor lengyelországi kiadását, a Mam talent!-et vezette 2008 és 2019 között, így a kereskedelmi televíziózás széles közönsége előtt egy bő évtizeden át építhette ismertségét és népszerűségét, mire 2020-ban bevallottan katolikusként és melegházasság­ellenesként – azaz a jobboldaliak számára is tolerálható társadalmi agendával – centrista, technokrata elnökjelölti kampányt indított. 13,87 százalékot szerzett, és nagyjából ennyi választó azóta is vele mozog. Jelentős részben az ő várakozáson felüli, 14,4 százalékos szereplése hozta el 2023-ban Donald Tusknak a többséget a Szejmben, amelynek Hołownia aztán a marsallja lett. Ideológiai értelemben talán ő áll Magyar Péterhez a legközelebb a kelet- és közép-európai alteregók közül, így tanulságos lehet, hogy mi történt vele azóta: miután Tuskkal koalíciót kötött, sikere már egyre inkább a miniszterelnököt és nem őt építi. Korábban a tuski Polgári Koalíciótól hozzá vándorló szavazói mintha mostanság egyre inkább visszafelé szállingóznának, a közvélemény-kutatások jelenleg csökkenő, 12 százalékos támogatottságot mérnek pártszövetségének, a Harmadik Útnak – Tuskék folyamatos erősödése mellett.

Szinte ugyanezzel a projekttel próbálkozott meg Bulgáriában az országszerte ismert showman és zenész, Szlavi Trifonov, aki 2000 óta saját magáról elnevezett szórakoztató tévéműsort vitt először egy kereskedelmi csatornán, majd saját adóján, a 7/8 TV-n, emellett zenekarával, a Ku-Ku Benddel minőségi folkzenét játszik. Bulgáriában 2020 óta politikai krízis van, melynek lényege, hogy az országot 2021-ig miniszterelnökként vezető Bojko Boriszov Európai Néppártba tartozó formációja korrupt maffiaállamot üzemeltet, nélküle viszont nincs stabil koalíció. Trifonov 2019-ben alapított pártja, a Van Ilyen Nép (ITN) a kormány ellen tüntetők oldalára állt, és finoman lezárásellenes, migrációellenes, mégis technokrata nézeteivel gyorsan népszerűséget szerzett. A 2021. áprilisi választáson 17,4 százalékkal második, a 2021. júliusin 23,78 százalékkal első lett – Trifonov viszont a koalíciós tárgyalásokon merev volt, kemény gazdasági megszorításokra, illetve technokrata miniszterekre vonatkozó ultimátumait pedig nem fogadták el a potenciális partnerek, így egyik alkalommal sem sikerült kormányt alkotnia. Az ITN azóta lecsúszott; Bulgáriában idén is lesz választás, így hamarosan kiderül, hogy áll most – a kutatások 4 százalékos, lefelé tendáló népszerűséget mérnek neki.

Annál inkább alkalmazható volt viszont a szlovén Robert Golob tudása, aki 2004 és 2021 között a GEN-I nevű állami energiakereskedő vállalatot vezette, s rövidke helyi, illetve kis párti megbízatásokon túl érdemi szerepet nem játszott a politikában. Aztán történt valami, ami számunkra is ismerősen csenghet: miután a jobboldali Janez Janša miniszterelnöksége alatt GEN-I-s megbízatása megszűnt, 

Szociálliberális, zöld- és föderalista politikája mellé nemsokára beállt a liberális elit színe-java Jan Zaveck világhírű bokszolótól helyi polgármestereken, egyetemi vezetőkön és fővárosi újságírókon át energetikai szakértőkig, s a mozgalom a tavalyelőtti választáson 34,45 százalékos, sima győzelmet aratott. A kormányzás azonban, úgy tűnik, nem sikerült különösebben jól: a kutatók már csak 24 százalékra taksálják a formációt, Janša pártja pedig 36 százalékon várja újraválasztását.